Az ÁFA bevallásba a program a tételeket a számlák rögzítésekor megadható „áfabevallás sora” mező alapján készíti el. Ehhez a pénztár és bank naplóból, a vevő-szállító naplóból, valamint a vegyes naplóból gyűjti az adatokat. Az xx65-ös nyomtatvány kötegelt nyomtatvány, vagyis az xx65A oldal maga az áfa bevallás, amihez több xx65M oldal tartozhat.
xx65M bevallásnak 3 oldala van. Az xx65M lap B blokkjában egy adószám mező van, ahova a partner saját adószámát / csoportazonosító számát (első nyolc számjegyét) adja át a program.
Van azonban egy különleges eset: ha egy csoportba tartozó partnerek közül többtől is fogadtunk be jelentésköteles számlákat. Ezeket egyetlen M lapon kell jelenteni, mivel egy adószámhoz csak egy M lap tartozhat. Ilyen esetben a program továbbra is partnerenként gyűjti a jelentendő számlákat, de exportálásnál összevontan, a csoportazonosító szerinti egyetlen M lapra kerülnek a számlák. Erről egyrészt figyelmeztetést kapunk, hogy tudjuk, miért lett kevesebb M lap, mint a listában szereplő partnerek, másrészt ezekre az M lapokra nem lesz átadva a partner neve, hiszen több, különböző nevű partner számlái szerepelnek a listában a csoportazonosító alatt. A partner neve mező nem kötelező adat.
Ezen kívül egyetlen kitöltendő adat szerepel ezen az oldalon: a 06 – értékhatár alatti beszerzési számlák összevont adó összege. A többi sort automatikusan összesíti az ÁNYK. A nyomtatványon külön oldalon kell szerepeltetni a fizetendő és a levonható áfával kapcsolatos tételeket, valamint külön oldalon kell jelenteni a korábban jelentett számlák esetleges korrekcióit.
Lássuk pontokba szedve, mik a feltételei annak, hogy egy könyvelési tétel bekerüljön a bevallásba:
További tudnivalók az ÁFA bevallással kapcsolatban:
Törvényi hivatkozás: új áfa tv. 132-§ (2)-(3) bekezdés.
Az időszak kiválasztása után a képernyőn az áfabevallás nyomtatvánnyal megegyező formában megtekinthetjük a kigyűjtött adatokat. A bevallás a 'Nyomtatás' gomb megnyomásával nyomtatható. A program mindig az aktuális könyvelési évnek megfelelő bevallásnyomtatvánnyal dolgozik.
Bevallás tárolása gomb megnyomásával tárolhatjuk a beküldött bevallásokat, amik megjelennek a képernyő alján lévő Beküldött áfabevallások táblázatban. Az eltárolt bevallások a törlés gomb megnyomásával törölhetők. Illetve a nyomtatás gomb megnyomásával az Áfabevallás előzmények formátum kiválasztásával ki is nyomtathatók.
Az ABEV a NAV honlapjáról ingyenesen letölthető nyomtatványkitöltő program. Legfontosabb tulajdonsága, hogy az ezzel ellenőrzött és kinyomtatott nyomtatványok aláírás után beadhatók az adóhatósághoz. Fontos, hogy az aktuális verzió legyen letöltve és telepítve mind a keretprogramból, mind a nyomtatványokból. A letöltésről, telepítésről és a használatról a www.nav.gov.hu honlapon találnak információkat.
Az Exportálás gombbal előállítható az ABEV számára egy fájl, melynek segítségével átemelhetők az adatok. Az exportáláskor először meg kell adnunk egy fájlnevet. A program az alábbi formátumú nevet ajánlja fel: azonosító_afabev_dátum.imp. Ahol az azonosító az ügyfél ügyféltörzsben megadott azonosítója, a dátum pedig a napi dátum. Az import fájlok kiterjesztése mindenkor: „.imp”. A fájl neve és a mentés helye (alapértelmezetten a program könyvtára) természetesen megváltoztatható. A mentés helyét meg kell jegyezni, mert ezt a könyvtárat kell megadni az ABEV programban az importáláshoz (további információ az importáláshoz ABEV program dokumentációjában).
2024. január 1-jétől az áfatörvény – a 27, 18 és 5 százalékos mellett – egy új, 0 százalékos adómértéket határoz meg. Ez az új, 0 százalékos adómérték a VTSZ 4902 alá tartozó napilap (hetenként legalább négyszer megjelenő kiadvány) értékesítésekor alkalmazandó. Az ide tartozó termékértékesítésről kiállított számla adatairól a 0%-os adómérték alkalmazásával kell a számlaadat-szolgáltatási kötelezettséget teljesíteni, közölte honlapján a NAV.